Fogmegtartó kezelések
Mindannyiunk vágya fogaink megtartása minél hosszabb ideig és minél jobb állapotban.
Ebben próbálunk mi is minél többet segíteni.
A fogak elvesztésének két alapvető oka: a fogszuvasodás és a fogágyproblémák.
Mindkettő kialakulásában igen nagy szerepet játszik az öröklődés és a megfelelő módon végzett igen alapos fogápolás. Az előbbit nemigen tudjuk befolyásolni (legfeljebb szülőválasztással, bár ebbe elég ritkán van beleszólásunk), az utóbbira viszont minden estben komoly gondot kell fordítani.
Fogfájás esetén sem kell rögtön a fog elvesztésére gondolni. Legtöbb esetben a fog megmenthető gyökérkezeléssel. Érzéstelenítésben eltávolítjuk a fogideget, majd több ülésben végezve kitisztítjuk a befertőződött csatornát, betömjük, végül végleges töméssel, szükség esetén koronával látjuk el a fogat.
Fogágybetegség következtében kimozduló fogak esetében már nem ilyen egyszerű a dolgunk. Bár ez irányban is rohamosan fejlődik a tudomány, az ínyproblémák esetében még mindig a legfontosabb a megelőzés: rendszeres fogkőlevétel, igen alapos fogápolás, időben történő fogpótlások (sok fog elvesztése után a megmaradt fogakra általában rossz irányú, megnövekedett teher hárul, mely gyakran azok idő előtti kimozdulásához vezethet).
Egy speciális eljárás segítségével azonban a meglazult metszőfogak egy darabig még helyükön tarthatók. Egész speciális, fogszínű „fonál” vagy drót segítségével a mozgó fogak kevésbé mozgó fogakkal összesinezhetők, és ezzel élettartamuk meghosszabbítható.